Furibee H801 drón teszt - Narancs veszedelem

nyito_6.jpgEgy ismerősünk szeretett volna drónt a fiának, és megkérdezett, hogy 10.000 forint alatt, a rossz időre tekintettel mit javasolnék. Mivel már régóta kerestem valami mókásabbat, amit akár ajándékként is ki lehetne osztani, karácsonykor, gyorsan elővettem az egyik titkos esélyest, a Furibee H801-et. Pont annyival tud többet, hogy már vonzó legyen azoknak, akik egy alap gépnél többet akarnak. Magasságtartás, kamera, telefonos élőkép 8.000 forint alatt? Szerintem ez nem rossz ajánlat.

 

Kicsomagolás

Többen kérdeztétek, hogy miért nem írok a blogra. Nos, nem tűntem el, csak nem volt annyi időm mostanában, de remélhetőleg ez most változni fog, de ennyit rólam, térjünk rá mai tesztalanyunkra a Furibee H801-re. Jön a karácsony, és pár éve kipróbáltam, milyen ajándékként drónt adni. Mondanom sem kell, hogy osztatlan sikert arattam unokatestvéreim körében, és így az is kiderült, hogy valamit, ami repül, azt nemcsak kapni, hanem adni is jó.

img_9889.JPG

Azóta eltelt két év, és újra itt a karácsony, szóval körülnéztem a piacon, hogy az Eachine H8-ak helyett találjak valami komolyabbat. A Furibee modelleket már elég jól ismerem, hiszen volt már néhány gépem a gyártótól, szóval a H801-gyel sem kockáztattam nagyot. A dobozon is látható, hogy a gép alapja a Furibee F36 - amiről a tesztet itt olvashatjátok -, amit jelenleg is a legjobb olcsó szénkefés quadkopternek tartok, szóval a fejlesztett modell sem lehet rossz.

img_9890.JPG

A csomagolás sokat ígér, sárgás alapon fekete kockás grafika próbálja minél menőbbnek mutatni a beltartalmat. A belső részekben található alkatrészeket műanyag hártya választja el egymástól, ami olyan vékony, amilyet én még életemben nem láttam, brutális nyoma a spórolásnak. Szerencsére a figyelem inkább a termékre irányult, amit kiemelve nem kell különösebben csalódnunk. Bár az illesztési hézagok nem a Bentley-k minőségét idézik, alapvetően egészen pofás repülő alkalmatosságról van szó. Kapunk a gép mellé egy szett propellert, egy csavarhúzót, egy USB-s töltőt, egy akkumulátort, egy távirányítót telefontartóval, egy rahedli pótcsavart, és persze a leírást sem szabad elfelejteni, ami valamiért az én dobozomból kimaradt.

img_9891.JPG

A minőség pont olyan, mint a Furibee F36-nál - vagyis egy 3-4.000 forintos modellnél - csak sokkal több extrát kapott, ebből is fakad a felár. A kiegészítők viszont bőségesek, ami azért kárpótolja a vásárlót a magasabb költségekért.

walkera_rodeo_150_01.jpg

A drón kinézetre olyan, mintha a Walkera F150 Rodeot és egy Wingsland modellt összetoltak volna, csak az arányok sikerültek kevésbé jól. Ez persze egy 8.000 forintnál is olcsóbb modellnél nem különösebben fájdalmas, a lényeg az, hogy repüljön jól. Szerencsére itt nincs is hiba, ugyanis nem hiába kerül többe az alapmodellnél. 

 

Távirányító

A távirányító is az F36-tól érkezett, azzal a különbséggel, hogy a hátoldalára felszerelhető egy telefontartó konzol. Vicces hiba, hogy ha feltettük, utána nem tudjuk ki- és betenni az elemet, szóval a 3 db AAA áramforrást előtte helyezzük be, mielőtt a telefontartó felkerül. A konzolon túl sok érdekes dolgot nem fogunk találni, szemből nézve 4 gombot pillanthatunk meg, plusz kettő ül a vállon, sőt az irányító karok másodlagos funkciója a megnyomhatóság, tehát a látszattal ellentétben 8 kapcsolóval vezérelhetjük madarunkat.

img_9899.JPG

A felső és a jobb oldali kis kapcsoló a trim - vagyis a finombeállítás - amire érdekes módon nincs túlzottan szükség, mert a magasságtartás kifejezetten jól működik. A középső gomb értelemszerűen a bekapcsolásért felel, míg a bal oldali vállon elhelyezett kapcsolót megnyomva kapcsolhatunk headless módba, ami nagyjából annyit jelent, hogy az orientáció soha nem változik, bármerre is áll a gép. Ez persze GPS nélkül bajosan működhet, ilyenkor a vezérlő próbálja megsaccolni a drón helyzetét. Szerintem fölösleges, de tudom, hogy sokan szeretik. A jobb oldali testvérkéjének megnyomásával lehet bukfenceztetni a quadkoptert, de csak akkor fog a H801 reagálni, ha mellé húzunk egy irányt is, különben csak csipog.

1508132727428951_eredmeny.jpg

Szándékosan hagytam utoljára a két fő kart, amivel vezérelhetjük a Furibee H801-et. A gáz ugyanis többfunkciós, ha lefele húzzuk három másodpercig, akkor deaktiválja a gépet, ugyanez fölfele pedig élesíti. Ennek az oka az, hogy mivel a gép rendelkezik barometrikus szenzorral - ami a magasságtartáshoz szükséges -, ezért a drón akkor is fogja a motorjait forgatni, ha közvetlenül a földön áll, nem pedig repül, ilyenkor jön jól a fenti funkció. A kar lenyomásával pedig automatikusan fel és leszáll a drón. Igen, ez az "auto take off/land" lehetőség, amit 1-2 éve még csak a 100.000 forintos drónok tudtak, de a technológia annyit fejlődött, hogy most már a nagyon olcsó modellekben is megtalálható.

img_9900.JPG

A jobb kar a szokásos előre-hátra irányokért és az oldaldőlés szabályozásáért felel, de plusz funkcióként ezt is megnyomhatjuk felülről, ilyenkor a "sebességen" állíthatunk, ami valójában a test dőlésszögét és a reakcióidőt kapcsolgatja, három lépcsőben. Az utolsóban kellemesen izgága, itt már egész fickós mutatványokat is tudunk csinálni, az elsőben pedig egy tízéves gyerek is könnyedén elvezeti.  A hangolása pont olyan jó, mint a Furibee F36-nak, szerencsére ezt a tulajdonságát is örökölte.

 

Tesztüzem

A bekapcsolás után gyorsan aktiváltam a gépet a távirányító segítségével, és felemelkedtem, hogy kitrimmeljem a a minél szebb repülés érdekében. Csakhogy olyan jól tartotta a magasságát, hogy gyakorlatilag nem kellett hozzányúlnom. Ritka az ilyen, hiszen minden gép kúszik valamennyit, de ennél tényleg elhanyagolható a mértéke. Gyorsan végignyomkodtam a funkciókat, és azt vettem észre, hogy a H801 kevésbé dinamikus, mint az F36, de azért még így sem nevezhető lomhának.

A dinamika viszont egyáltalán nem akadályoz meg minket abban, hogy különböző bútorok között repkedjünk vele, hiszen sokkal inkább erre való, mint a kültéren veretésre. Pici, dinamikus, de nem igazán szélálló, ráadásul a nagy homlokfelület miatt meglehetősen szélérzékeny. 

img_9895.JPG

Egy fontos védelmi funkciót is le kellett tesztelnem, ez pedig a fail safe, vagyis a jelmegszakadásra kiváltott reakció. Ezt nagyon egyszerűen ki lehet próbálni: szálljunk fel a géppel, majd kapcsoljuk ki a távirányítót, ezzel tudjuk szimulálni a fenti problémát. Szerencsére a drón pár másodpercen belül észleli a problémát és szépen magától leszáll, majd villogtatni kezdi a LED-jeit, tehát ez is kiválóan működik.

screenshot_2017-10-28-21-29-09-401_com_vsion_macroship_furibee_toys.png

Természetesen nemcsak a távirányítóval irányíthatjuk a gépet, hanem a Furibee Toys applikációval és egy telefon segítségével. A program nagyon hasonlít ahhoz, amit a konkurencia is fel tud mutatni - meg merem kockáztatni, hogy erőteljes lopkovics van a dologban -, lévén, hogy az összes funkció azonos. Számunkra azonban két dolog fontos, az egyik, hogy van virtuális távirányítónk, a másik, hogy a telefon giroszkópját használva is irányíthatjuk a drónt, ezt hívják "gravity control"-nak, legalábbis elméletben.

screenshot_2017-10-28-21-29-29-305_com_vsion_macroship_furibee_toys.png

Gyakorlatban viszont csak a virtuális távirányító rész működik, a "gravity control" sajnos nem, legalábbis ezzel a drónnal, én ugyanis más masinákkal - például a Skytech TK110-zel - simán használtam a funkciót. Volt még néhány ilyen lehetőség, amit nem tudtam életre kelteni, például a bukfenc, ami viszont a távirányítóról simán működött.

screenshot_2017-10-28-21-29-35-177_com_vsion_macroship_furibee_toys.png

Nem akarom túlspilázni a program alapú irányítást, mert a piktogramok eléggé egyértelműek lesznek mindenki számára, csak néhányat említenék meg, ami nem adja magát. Bekapcsolás után az alábbiakat nyomjuk be: on gomb, fogaskerék és a két egymás felé fordított háromszög, ilyenkor két oszlopmenü is megnyílik, ezt tekinthetjük teljes funkcionalitásnak. A két háromszög a barometrikus szenzorral szerelt gépeknél fontos, hiszen így lesz automatikus fel és leszállásunk, és ami a fontosabb, egy hatalmas piros STOP gombunk, amivel bármikor le lehet állítani a Furibee H801-et.

A jobb oldali oszlopban pedig a headless és az egygombos visszatérés lehetőségeket láthatjuk, ez utóbbival a drón nem rendelkezik, ebből is látszik, hogy egy általános szoftvert kapunk, nem pedig egy olyat, amit specifikusan ehhez a géphez írtak. A százalékkal a gép agresszivitását tudjuk állítani, ez ekvivalens azzal, amit a távirányító jobb karja is csinál.

A kamera meglepően jó képet ad, amit egyáltalán nem vártam volna egy ilyen gombostűnyi lencsétől. Valóban 1208x720 pixelt tud, vagyis HD felbontást, csak éppen adat nem sok van a fájlokban. Ez persze nem meglepő, hiszen 7-8.000 forintért nemhogy jó minőségű kamerás drónt, de kamerát sem lehet kapni. Ettől még persze a felvételek nem túl jók, de még mindig többet lehet rajtuk látni, mint a konkurencia termékei esetében.

A képekről nagyjából ugyanaz mondható el, mint a videókról, látszik mi van rajtuk, nem is teljesen halott ötlet a használata, csak a drón mozog túl sokat ahhoz, hogy eltaláljuk vele a céltárgyat, ilyen szempontból jobb videózni vele. Színek nem nagyon vannak, és az élesség is hagy némi kívánni valót maga után, de kézből fényképezve egészen jó anyagokat tudtam lőni.

img_9977.JPG

Nálam az ideális felállás a következő volt: a távirányítóval vezéreltem a gépet, a telefonon pedig néztem az élőképet, és nyomkodtam a fényképezéshez tartozó ikonokat, így elég jól működött minden. Szerintem fölösleges feladni a kézi vezérlést a telefonos felületért, a távról viszont nem indítható el a kamera, vagyis mindenképpen kombinálnunk kell a két dolgot. A tartóba a készülék behelyezése kicsit trükkös, mert ha középre raktam, akkor nyomta a Xiaomi telefonom kikapcsoló gombját, ezért egy kicsit az egészet balra kellett tolnom.

20161215192419_97423_eredmeny.jpg

Ami az üzemidőt illeti, nagyjából 4-5 percet tudunk repkedni a géppel, míg le nem merül a 260 milliamperórás akkumulátor. A csatlakozó nem a szokványos 1 cellás micro JST csatlakozó, de már láttam ilyet, szóval nem egy ritkaságról van szó. Az F36 is ilyennel repül, csak ott a kapacitás kisebb, ráadásul filléres tétel, így érdemes egyből több ilyet beszerezni.

 

Összegzés

Kellemesen csalódtam a Furibee H801-ben, de ennek persze egy igen jelentős eleme az ár. 7.800 forintért nincs jobb gép, ami ugyanezt tudja. A Furibee F36 felpimpelt utódja kamerát, magasságtartás, részleges applikáció alapú vezérlést, automatikus fel- és leszállást tud felvonultatni a felárért cserébe, bár az is tény, hogy nem kell DJI szintű szolgáltatásokat elvárni cserébe.

Aki ezzel meg tud békélni, az szeretni fogja ezt a kis masinát, ráadásul fiatalabbaknak is jó ajándék lehet, mert teljesen veszélytelen a használata. Ezért pedig egyáltalán nem sok az érte kért összeg.

 Előnyök  Hátrányok

 + remek magasságtartás
 + működő fail safe
 + stabil, jól repül
 + applikáció alapú vezérlés
 + automatikus fel és leszállás
 + sokat ad kevés pénzért
 + 720 p kamera

 

- nem minden szoftverfunkció működik
- nem túl szép kamerakép
- nehéz szoftveresen irányítani


A drón itt vásárolhatjátok meg (az árak az árfolyam ingadozásának és az akciók függvényében változhatnak). EU Expresszel szállítással nem kell vámot és ÁFA-t fizetni:

 

Ha tetszett a cikk, kérlek tisztelj meg azzal, hogy nyomsz a cikkre egy lájkot Facebookon, így látni fogom, hogy munkám nem hiábavaló. Annak is örülök, ha megosztod, így még több emberhez jutnak el az információk. Előre is köszönöm.